Előző este utaztunk le Mátrafüredre, hogy ne kelljen túl korán felkelni. A Mátra Szakképző Intézet-ben szálltunk meg egy négy ágyas szobában. Nem mondanám luxus-lakosztálynak (mosdóban nincs szappan, bokától mellkasig érő takarót adnak [a korrektség kedvéért hozzáteszem, hogy 192 cm magas vagyok, úgyhogy lehet másoknak ez nem lenne olyan nagy gond, de az biztos, hogy ha legközelebb idejövök, hozok magammal hálózsákot]), de nagyjából azt a színvonalat hozta, amit az ember ilyen áron elvárhat. Az egyik közeli étteremben megvacsoráztunk, barátságos áron, és az étel sem volt rossz.
Úgy terveztük, hogy másnap a lehető legkroábbi időpontban, 7:30-kor indulunk. Sajnos ez részünkről egy apróbb technikai malőr miatt meghíusult, így végül 8:45-kor tudtunk rajtolni. Induláskor bőségesen hullott a hó, ami késő délutánig így is maradt (ennek ellenére én pl. egyáltalán nem fáztam, sőt a nehezebb emelkedőkön alaposan le is izzadtam -- lehet legközelebb nem is veszek pulóvert a kabát alá). Az első ellenőrző pontig, de főleg a túra legelején lényegében egy hosszú sorban vonultak az emberek, aki sokkal gyorsabban akart menni mint a többiek, az a sort oldalt előzve tehette ezt meg. Egyébként ez majdnem mindenhol így volt: kb. egy ember széles volt a letaposott ösvény, ezen lehetett egymás után haladni libasorban, és aki gyorsabban szeretett volna menni, az a mély hóba belegázolva előzhette a többieket. Szerencsére azért később szétvált a mezőny így nem egy hosszú sorban kellett már haladni.
Cserkő-Bánya volt az első ellenőrző pont, ahova egy közepesen nehéz szakasz vezetett, kisebb emelkedőkkel és lejtőkkel. Megjegyezném, hogy a hótakaró alatt néhol előfordultak alattomos jégpáncélok, amelyekre rásétálva, a gyanútlan túrázó könnyen fenékre ülhetett :) (nekem is sikerült egyszer).
Az ellenőrző pont után egy igen hosszú emelkedő szakasz következett, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A 24-es útnál rövid pihenőt tartottunk, majd tovább indultunk a következő ellenőrző pontig, Mátraszentimrére, ahol bőségesen lehetett meleg teát fogyasztani :)
Jól feltankolva indultunk tovább Galyatető felé. Ezen a szakaszon is voltak hosszabb emelkedők, de azért valamivel könnyebbek voltak, mint a Mátraszentimrére vezető úton. Csak annyit jegyeznék meg, hogy a jelzéseket (pl. "Galyatető még x km-re van") néhol kissé pontatlannak találtuk (úgy éreztük, hogy már rég megtettük azt az x távot, de a település még nyoma sem volt), de ez lehet hogy csak benyomás volt.
Pecsételés és rövid pihenő után folytattuk utunkat a következő ellenőrző pontig a Csór-hegy-oldalon. Ellentétben a többi állomással, itt nem volt semmilyen házikó, csak két szervező osztogatta a pecséteket az erdő közepén. Mátraházán betértünk a Vörösmarty Fogadóba, ahol a túra program szerint erőleves volt beigérve. Sajnos a leves csak ígéret maradt, így egy forralt bor és rövid pihenő után továbbindultunk.
Mátraházát elhagyva következett az út izgalmasabb része. Kb. ekkorra állt el a havazás ha jól emlékszem és már szinte végig lejtő volt, ám a sokszor keskeny út néhány helyen úgy be volt fagyva, hogy egyszerűbb volt guggolva, vagy fenéken lecsúszni, mint lesétálni. Két helyen meg annyira szűk és meredek volt az ösvény, hogy külön kötelet erősítettek a szélére (á la Rám Szakadék), nehogy a túristák belecsússzanak a szakadékba. Az utolsó ellenőrző pont is az erdőben volt, két szevező osztogatta ott a pecséteket, nem volt semmiféle büfé vagy vendéglő. Belegondoltunk, milyen fárasztó lehet a szervezőknek egész nap ott ácsorogni a hidegben.
Szerencsére mi még szürkületkor értünk a köteles pontokhoz, de mindenki egyetértett abban, hogy sötétedés után már nagyon veszélyesek lennének. Különösen vicces volt a lépcső az út legvégén: erre rálépve rögtön kicsúszott az ember lába, és a lépcső aljáig meg sem állt. Én ezért inkább csúszdának nevezném, nem is lépcsőnek...
Visszatérve a szállásra átvehettük az oklevelet (ill. aki időre teljesítette a távot, az a kitűzőt is), majd újabb bőséges teafogyasztás után hazaindultunk.
Íme egy tájkép a Téli Mátráról. Köszönet jár érte Tamásnak.
Alább látható egy másik nagyon klassz csendélet, amely szintén Tamás műve. Köszönet jár még érte Katinak, amiért az eszközt biztosította a kép elkészítéséhez :)
