"Itt van az ősz, itt van újra" -- Börzsöny túra

A túrán készült képek itt találhatók:
http://picasaweb.google.com/101250168698200704299/IttVanAzOszIttVanUjraBorzsonyTura#

Ma reggel Börzsöny túrára indultunk, ugyanazon az útvonalon, ahol már tavaly is jártunk (akkor még nem vezettem blogot a túrákról, így nem tudom belinkelni). Ez kivételesen nem teljesítménytúra, így nem volt pecsételés, ellenőrzőpont, oklevél. A vonat a Nyugatiból indult, Kismaroson szálltunk át a Királyréti Erdei Vasútra. Hozzávetőlegesen fél órányi utazás után leszálltunk Királyréten, a végállomáson.
A piros jelzést követve előbb egy hosszú, nagyjából vízszintes szakaszon mentünk végig, majd a Magas-Taxnál érkezett az első komolyabb emelkedő. A túristaháznál sikerült letérni a piros jelzésről (hasonlóan, mint a múltkor), de némi keresgélés után megtaláltuk a Nagy-Hideg hegyet (ahol szintén van egy túristaház) -- errefelé kicsit nehéz kiigazodni a többféle ösvény alkotta hálózatban.
Itt ismét megtaláltuk a piros jelzést, és elindultunk a Csóványos felé. Az úton nagyobb sziklák mellett haladtunk el (a térkép szerint ezek a Szabó-kövek és Koronakő), ill. láttunk egy helyet, ahol el lehetett volna menni egy kilátó felé (a fán lévő jelzés szerint), de végül nem kerestük meg ezt a helyet. A Csóványos előtt egy kisebb dombot kell megmászni, majd következik a híres csúcs (mármint ha a piros jelzést követjük a Nagy-Hideg hegy felől, ahogy mi tettük).
A Csóványoson kilátó (pontosabban geodéziai mérőtorony található). A tetejéről megnéztük a kilátást, lent hagytunk üzenetet (és rajzokat) a vendégkönyvben, majd a zöld jelzésen tovább indultunk Diósjenő felé.
Ez az ösvény több nevezetes pont mellett megy el, úgymint az Felső- és az Alsó-Hinta rét, a Somos kaszáló (egy rétre emlékszem, nem tudom ezek közül melyik lehetett).
Nem messze Diósjenőtől át kell kelni egy patakon (a térkép szerint ez az Őz-berek-folyó), majd a Csehvár mellett egy Dugóhúzónak nevezett meredekebb szakaszon lehet lejutni a faluba.
Diósjenőn kb. fél óránk volt a vonatig, amely 7 órakor indult Vác felé. Vácon újabb fél órát kellett várni a csatlakozásra Pest felé, ráadásul sikerült egy olyan vonatra felszállni, ami hosszabb úton (Veresegyházán keresztül) ment vissza Pestre, így végül este 10 órára értünk a Nyugatiba.

Összességében a túra nagyon szép volt, kivételesen az időjárás is éppen megfelelő volt (viszonylag hűvös volt, kk. 10-15 fok, de nem esett). Az őszi táj és természet pedig gyönyörű, ez ihlette a blogbejegyzés címét is.

Szerk.: Közkívánatra, az üzenet, amit a Csúcskönyvben hagytunk a Csóványoson:

Szentendrei kerékpártúra

Képek itt: http://picasaweb.google.com/101250168698200704299/SzentendreBiciklitura#

Ma reggel, a jó idő láttán úgy döntöttem megküldöm a Szentendre túrát kerékpárral. Ez ugye nem gyalogtúra, és rajtam kívül nem is volt ott senki, mégis leírom, hogy népszerűsítsem ezt a túrát. Legközelebb majd mehetünk többen is.

Utoljára még a nyár elején jártam arra, közvetlenül azután, hogy kiáradt a Duna arrafelé, akkor nem is tudtam elmenni Szentendréig, mert néhány szakasz egyenesen víz alatt volt. (Visszafelé ráadásul a 11-es út menti kerékpárúton mentem, de ott meg volt valami alagút ahol kb. térdig/combig ért volna a víz, úgyhogy nem hajtottam be, hanem valami nagyon alternatív úton sikerült átkavarnom -- az akkori mobilos képeimet fel is töltöm a bejegyzés végére.) Most a Duna-menti kerékpárúton jobb a helyzet: egy-két szakaszon ugyan több tócsa és dzsuva van, mint általában, de már végig lehet menni. Pár ponton kedvem lett volna több/jobb képet készíteni, de (főleg az erdős részeken) ahogy megálltam rögtön rám szállt az összes szúnyog és bögöly, úgyhogy mindig mentem is gyorsan tovább.

Otthonról kb. 11.30-kor indultam el (késői kelés ugye...). Nem mértem szigorúan az időt, de az Újpesti vasúti hídhoz dél körül értem oda. Innen kétféleképpen lehet eljutni Budapest határáig: vagy a Római-parton, közvetlenül a Duna mellett a gyalog- és kerékpárúton, vagy abeljebb lévő úton, a forgalomban (a nevét idáig nem tudtam, Google Maps szerint az első szakaszon Nánási útnak hívják, utána pedig Királyok útjának). Mint mindig, az utóbbit választottam, nem volt kedvem kerülgetni a gyalogosokat. Végig 40-es táblák vannak kirakva (de nem úgy tűnt hogy bárki is betartaná), viszont szerencsére nem volt túl nagy forgalom.

Budapest-Budakalász határánál át kell menni a csatorna feletti hídon, majd a csatorna mentén a part felé menni (GM nem jelöli a csatornát, úgyhogy nem tudom a nevét), utána pedig rákanyarodni a Duna-Sétányra (ez szintén egy gyalog- és kerékpárút, de szerencsére nincsen rajta túl nagy forgalom). Út közben megcsodálhatjuk a Megyeri hidat (sajnos nem találtam olyan pontot, ahonnan jó képet lehetne készíteni róla).

A sétány egy erdei ösvényben folytatódik (itt kissé nagy sár/tócsák voltak), majd kijutunk egy betonútra, de igen rossz állapotban van (kb. fele-fele a kátyú-út arány). Ezután megint egy erdős ösvény következik, és meg is érkeztünk Szentendrére. Végig a kerékpárutat követve kijutottam az ottani Duna-korzóra, majd át a városon. Tovább haladva a kerékárúton elértem Leányfaluig. Sajna itt van az a pont, ahol vége van a kerékpárútnak, és továbbhaladni a 11-es úton Tahitótfalu felé életveszélyes, mert ott tényleg zúznak az autósok rendesen. GM barátunk szerint igen közel van a két hely, viszont nincs összeköttetés mellékutakon. Egyszer majd jobban fel kell deríteni a környéket, hátha mégis át lehet jutni valami alternatív útvonalon.

Visszafelé semmi érdekes nem történt, csak egy ronda nagy viharfelhő kezdett tornyosulni kb. amikor Szentendrénél voltam. Szerencsére a vihar végül elmaradt. Nem tekertem túl gyorsan, úgyhogy végül délután 5 óra körül értem haza.


A júniusi képek








A vizes alagút

Hol a következő - ősz

Ez a bejegyzés múlt szombatról (szept. 4) szól, csak közben más dolgom volt, úgyhogy eltelt egy hét mielőtt lett volna időm nekiesni az élmények képernyőre vetésének.
Ismét beneveztünk a "Hol a következő" tájékozódási túrára, ezúttal az őszi epizódra (februárban már részt vettünk a téli verzión). Emlékeztetőül: A túra több ellenőrző pontból áll, minden ponton valamilyen trükkös feladatot kell megoldani, a megfejtés pedig a következő pont neve. A feladatokról most sem fogok részletesen írni, hogy ne lőjem le a poént -- aki kíváncsi, az menjen el egyszer :) Csak annyit jegyzek meg, hogy a Pilis-Visegrádi hegység alaposabb ismerete sokat segített (volna).

Reggel 6:40-kor indult a busz az Árpád-hídtól. Esztergomban át kellett szállni, és közvetlenül Dobogókő előtt, a Két-Bükkfa-nyeregnél kellett leszállni, innen indult a túra. Elég sokáig tartott az út (főleg az átszállás miatt), úgyhogy kb. 9 órakor rajtoltunk el. Ekkor még elég hideg, párás idő volt, de nap közben azért jobb lett (bár a nap nem sütött ki).

Az első megálló a Döme Halála volt. Itt sajnos elhúzódott a feladat megoldása, de végül csak kész lettünk vele, és tovább indulhattunk Klastrompuszta felé. Itt valamivel egyszerűbb feladatot kaptunk, úgyhogy tovább is indultunk a Szép Kilátás irányába (a Kétágú hegy egyik pontja, ahogy most látom a térképen). A kilátáshoz a zöld háromszög jelzésen lehetett volna eljutni, de ezt annyira eltakarta a növényzet, hogy nem vettük észre és túlmentünk rajta. Amikor már visszafelé mentünk, összefutottunk a két szervezővel, akik az állomást felügyelték, és már hazafelé tartottak (mivel az állomás hivatalosan már jó rég óta zárva volt...). Megkaptuk a pecsétet, és meg is fejtettük a következő célpontot (sajnos a nevére már nem emlékszem), de arra jutottunk, hogy akkora késében vagyunk, hogy már nem lenne értelme elmenni odáig, úgyhogy inkább hazafelé vettük az irányt. Amúgyis elkezdett közben esni az eső (szokás szerint).

A legközelebbi település, ahonnan busz megy, Kesztölc volt, így hát elsétáltunk odáig. Rövid keresgélés után meg is lett a buszmegálló, csak sajnos a menetrend rég lerohadt/elázott/letépték... Telefonos segítséget kértünk az egyik évfolyamtársunktól, és megtudtuk, hogy kb. fél óra múlva megy a busz Pest felé. Tök jó, megvárjuk. Amikor már háromnegyed óra múlva sem jött a busz, elkezdtünk gyanakodni, hogy valami nem stimmel. Kérdezősködtünk a helybeliektől, meg elment valami helyi busz is, annak a vezetőjét is megkérdeztük, és megtudtuk, hogy rossz helyen várunk: a szemközti járdán, az utca sarkon áll meg a pesti busz (btw. erre semmilyen jelzés nem utalt: nemhogy bódé/pad/menetrend stb. nem volt ott, de még egy KRESZ-tábla sem, hogy ez a buszmegálló). Így hát ott vártunk tovább. X idő múlva, látván hogy még mindig nem jön a busz, ismét gondoltunk megkérdezünk egy helybélit, hátha jobban tudja a menetrendet: mint kiderült, szombaton egyáltalán nem is megy busz Pestre; két óra múlva lett volna egy busz Dorog felé, és onnan kellett volna még átszállni.

És itt volt baromi nagy szerencsénk, hogy az utcán pont parkolt egy kedves hölgy, aki Pest felé készült indulni, úgyhogy felajánlotta, hogy elvisz minket, ígyhát nem kellett ott várnunk. Ezúton is köszönet neki, nagyon klassz dolog, hogy vannak még segítőkész emberek!



Íme néhány tájkép:

Bazilika 40

Ezen a szép tavaszi napon újra túrázni indultunk, ezúttal Pestkörnyéki Kárpát Egyesület által szervezett Bazilika 40 teljesítménytúrára jelentkeztünk.
A túrán kapott térkép alapján rekonstruáltam az egyes állomásokat. Lehet, hogy nem mindenhol teljesen pontos a hely, amit megadtam, mert a Google Maps-en nem szerepelt minden helységnév vagy tereptárgy (pl. túristaház), amelyen átmentünk (sőt, sok helyen csak egy nagy zöld paca látható, és ott kell belőni, hogy kb. mi hol lehetett...). A bejegyzés megírásában nagy segítségemre volt még a túrához adott útmutató: itt szerepel az összes földrajzi név, így nem kell erőlködnöm, hogy felidézzem azokat.

Induláskor még szép napos idő volt. Rövid keresgélés után végül megtaláltuk az indulási pontot Párkányban, a régi kompkikötőnél.

Először egy hosszabb gáton mentünk végig, majd elértük a Garam-folyó torkolatát, ahol az első pecsétet kapjuk. Ez még egy teljesen sík rész volt. A következő ellenőrző pontig sem kellett különösen megerőltetnünk magunkat: Garamkövesdig sem volt különösebb emelkedő. Ráadásul a szervezők jelentősen megkönnyítették a tájékozódást azzal, hogy az út mentén kék szalagokat helyeztek el ezen az első, hivatalos túrajelzés nélküli szakaszon, illetve amikor egy helyen át kellett kelnünk a vasúti hídon, egy mozgó célponton lévő szervező is segített abban, hogy helyes irányból közelítsük meg.

A második ellenőrző pont után nem sokkal kezdődött az emelkedő: a Burda hegységben (aka Kovácspataki hegyek) egy tanösvényt követtünk. Pár helyről szép kilátás nyílt a szemközti Esztergomra és a Bazilikára. A harmadik ellenőrző pont a Sziklák nevű helyen volt. A hegységben továbbhaladva a K jelzésen, eljutottunk a 4. ellenőrző pontig, az Ipolyi kulcsos házig. Itt a pecsét mellé bodza és fekete-ribizli szörpöt is kaptunk.

Az ellenőrző pontot elhagyva immár lefelé haladtunk egy keskeny, több helyen sáros ösvényen, végül leértünk a völgybe és továbbhaladtunk egészen Helemba faluig, ahol a község házában megkaptuk az 5. pecsétet is.

Helemba után az Ipoly mentén haladtunk tovább, majd a vasúti hídon átkelve, Szobra érkeztünk, ahol a vasútállomáson találtuk a 6. ellenőrző pontot. A pecsételés után futva elértük a kompot, amely átvitt minket Pilismarótra. Innentől, vagy nem sokkal ezután már szemerkélt az eső, és abba sem maradt az egész túra alatt (sőt, inkább azt mondanám, hogy folyamatosan erősödött!).

A településről kiérve újabb kaptató kezdődött. A hegymászás után, elértük a 7. ellenőrző pontot is (Savó kúti tisztás). Innen ismét lefelé mentünk. Körülbelül ezen a szakaszon kezdhetett el esni az eső úgy igazán. A térképet nézve látom, hogy itt közvetlenül a Mexikó nevű tájegység mellett mentünk el. Emlékeim szerint az egyik korábbi túránkon szerettük volna ezt is útba ejteni, ám végül az idő hiánya miatt nem került erre sor.

Miután leereszkedtünk, beértünk Létrára, ahol előbb egy sóderes utat követtünk, majd letértünk róla a zöld jelzésű ösvényre. Ezt az ösvényt igen nehéz volt megtalálni, mert a a bejáratát dús növényzet takarta el. Ezután következett a harmadik (és egyben utolsó) emelkedő, amelyet megmászva végül a 8. ellenőrző ponthoz érkeztünk, amely a Vaskapu turistaháznál volt. Itt csokival és ásványvízzel öntöttek lelket a megfáradt és átázott túrázókba.

Innen már csak az utolsó lejtmenet volt hátra (egy sok helyen igen sáros, és emiatt csúszós) úton, majd a végén megérkeztünk Esztergomba. Átkelve a Mária-Valéria hídon visszajutottunk Párkányba, az indulási- és cél-pontba, ahol az okleveleket átvehettük.

Az utat bőven szintidőn belül teljesítettük. Reggel 9 óra után pár perccel indultunk. Sajnos most vettem észre, hogy a célban nem írták be az időpontot, de a 8. állomásnál 16.20-kor voltunk ott, és a célban hat óra után nem sokkal már azon filóztunk, hogy mikor induljunk el, hogy elérjük a buszt (miután már átvettük az oklevelet, megettük az ajándék virslit és átöltöztünk száraz(abb) ruhákba, na meg persze egy forralt bort is megittunk, hogy felmelegedjünk). Mindezekből úgy saccolom, hogy kb. 17:30-17:45 között érhettünk oda, tehát az egész utat 8,5-9 óra alatt tettük meg (beleértve a kompozást is), a szintidő pedig 10 órában volt megadva. Most látom, hogy mégis beírták csak természetesen nem lent a pecséthez, hanem fönt a célidő mezőhöz! Tehát a rajtidőnk 9:15, célidőnk 17:25, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint 8,5 óra alatt tettük meg az amúgy 10 órás távot!

Az eső, és a pár helyen igencsak nagy sárdagonya ellenére ez is jó túra volt. Külön szeretném megköszönni a szervezők munkáját, amiért gondosan előkészítették ezt a túrát: helyes irányt mutató szalagok az úton; mozgócélpont; ellenőrző pontokon lévő muníciók nem fogytak el mire odaértünk (pedig valószínűleg az utolsók között -- vagy utolsóként -- vágtunk neki a távnak); mindig rendesek és segítőkészek voltak, és elmagyarázták merre induljunk a következő célponthoz.


Kilátás Esztergomra és a Bazilikára.




Az egyik sáros ösvény (valahol a Vaskapu túristaház előtt).

A képeket Tamás készítette, köszönet értük.

Túra a Vértesben

Most szombaton a Vértesbe mentünk túrázni, az Építőmérnökök Túraköre által szervezett útra. Mivel Dávid, a túravezető már készített beszámolót a kirándulásról, ezért nem ismételném meg az ott leírtakat. Csak annyit jegyzek meg, hogy mi a Vitányvárat megtekintő csapatot választottuk. Magából a várból már nem sok maradt, viszont egy rövidebb mászás után a túrázók élvezhetik a kilátást.


Kilátó a Körtvélyesen


Kilátás a Vitányvárból.


Várgesztes felé viszont sikeresen eltévednünk, aminek az lett a vége, hogy átvágtunk a susnyáson: az egyik srácnál u.i. volt GPS, ami mutatta, hogy merre kell menni a település felé, ígyhát elindultunk torony iránt :)
Végül pont maradt annyi időnk, hogy Várgesztesen is megnézzük a várat (amelyhez szintén emelkedő vezet), majd a busszal elinduljunk hazafelé.

A Vértesben (eltekintve a várakhoz vezető emelkedőktől) nagyrészt mindenhol könnyű terep volt: széles, nem túl meredek ösvényen lehetett haladni. Az időjárás is kedvezően alakult, szerencsére nem esett az eső, de azért túlságosan meleg sem volt; éppen megfelelő a túrázáshoz. Azon csodálkoztam kicsit, hogy sok helyen a fákon nem voltak még zöld levelek, a földön viszont pár helyen voltak lehullott levelek; mindez olykor őszies hangulatot teremtett.

Téry Ödön emléktúra

A kellemes hétvégi időjárás örömére ismét túrázni indultunk: ezúttal a Téry Ödön Emléktúra 25 km-es szakaszára neveztünk be. Az útvonal Klotildligetről (Piliscsaba része) indul és Dömösnél ér véget. Jópofa volt maga a túra, csak ebben a tavasz eleji időpontban elég sok szakaszon még jó mély sár és/vagy csordogáló víz nehezítette a haladást, sőt egyes helyeken még havat is találtunk. A hőmérséklet (vagy inkább a hőérzetünk?) is kicsit a változékony volt: végig sütött a nap, és meleg volt, így főleg az emelkedők közben jól esett megszabadulni a kabáttól/pulóvertől. Viszont a túra végén, amikor már lefelé mentünk, nem bántam, hogy nálam volt az a kabát.
Az előző leírásoktól eltérően, igyekszem most úgy megadni az útvonalat, hogy az egy turistatérkép segítségével könnyen rekonstruálható legyen.

Piliscsabán viszonylag könnyen megtaláltuk az induló állomást, majd háromnegyed 11-kor elrajtoltunk.
Először a P+ jelzésen haladtunk ÉK felé, itt eleinte volt egy hosszabb emelkedő. A P+-szal jelzett út becsatlakozott az É-D irányú P- (és S-) útba: ez egy nem túl meredek, ám sok helyen sáros szakasz volt.
Erről az útról letérve (valószínűleg a Mészégetőknél induló, az ÉK felé haladó mezőgazdasági úton, de ebben nem vagyok 100%-ig biztos) beértünk Pilisszántóra; itt észak felé végigmentünk a főúton (ami szintén emelkedő volt, és az aszfalt sugározta magából a hőt, szóval nem volt éppen egy kellemes rész...)
A településről kiérve kelet felé fordultunk, majd ismét folytattuk utunkat az észak felé haladó P- jelzésen, egészen Pilisszentkeresztig. Itt volt az első ellenőrző pont, ahol a pecsét mellett ajándék üdítőt kaptunk. Pilisszentkeresztről kiérve, a változatosság kedvéért észak felé haladtunk tovább a P- jelzésen: a következő célpont a Fagyos Katona nevezetű rész volt, ahova ismét egy hosszú emelkedő vezetett, ahol egyáltalán nem fagyoskodtunk :)
Miután ezt az akadályt is sikeresen vettük, tovább mentünk a P- jelzésen, ami itt ÉNY irányú, majd Dobogókő előtt ismét észak felé fordul. Dobogókőn a Túrista Múzeumnál adták a következő pecsétet; itt szóba elegyedtünk pár VIK-es doktorandusszal, és megtekintettük a múzeumot is. A múzeumtól a P- jelzés előbb NY felé megy, majd elkanyarodik ÉNY felé. Ezen a részen van pár emlékmű, ill. néhány pont, ahonnan egész klassz kilátás nyílik többi hegyre és a Dunára.
A következő ellenőrző pont az Ilona-pihenőnél volt; ezen a részen nem voltak komolyabb emelkedők (itt már inkább lefelé mentünk), viszont az egész ösvény jóformán egy sártenger volt; sok helyen ezért inkább a kijelölt ösvény mellett haladtunk.
Az Ilona-pihenő után továbbra is a P- jelzésű ösvényen mentünk, ami itt ÉK felé fordul; ez az út egyébként Téry Ödön nevét viseli. Megjegyzem, hogy a közelben található a Rám-szakadék, amely önmagában is egy érdekes célpont, így abban maradtunk, hogy oda majd külön elmegyünk egyszer. Egyébként inkább a másik irányból, vagyis északról dél felé haladva érdemes végigmenni rajta, pláne hétvégén, ezért is választottuk a másik utat.
Ezen a szakaszon túl sok említésre méltó dolog nem volt, talán csak annyit írnék le, hogy egy villany pásztorral elkerített részre kellett bemászni egy létrán (de a létra mellett le volt szaggatva a villanypásztor, így az utánunk jövő túrázók pl. nem másztak át, hanem átjöttek a létra mellett). A szakasz végére nagyjából megszűnt a sártenger, és szilárd talajon folytathattunk utunkat.
Dömös előtt át kellett mászni még egy létrán, majd egy rövid sétát követően elértük a templomot; a templom melletti cukrászdában volt a túra végállomása.
Kereken 6 óra alatt tettük meg a távot, tehát egy órával kevesebb idő alatt, mint a nyomtatott tájékoztatón szereplő időtartam. (A teljesítménytúra honlapon 7 óra volt megadva.)

A túra előtt utánanéztem, ki is volt Téry Ödön, ill. ezt a túra során a Dobogókőn is megtudhattuk: ő volt a magyar turistamozgalom egyik megalapítója.

Alább látható a túra pár érdekesebb momentuma megörökítve. A képeket Kati és Vera készítette, én pedig ezúttal is játszadoztam picit a GIMP-pel, mielőtt feltöltöttem volna.


Pilisszántóra bevezető út melletti szántóföld.


Ennyi km-t mentünk idáig :)


Nem mindig volt teljesen száraz az út...


Szántóföld és hegy tájkép.


Dobogókőn éppen motoros találkozót tartottak.


Kilátás a Dunára.


Levezetésként egy kis cipőpucolás otthon...

Hol a következő? Tél

Ismét gyalog túrára indultunk, ezúttal a Hol a következő? Tél tájékozódási túra normál távját céloztuk meg. Eredetileg kb. 5-en lettünk volna, ám sajnos a mostani időszakban valami vírus terjeng, ezért sokan kénytelenek voltak otthon maradni. Végül Katival ketten vágtunk neki a távnak.

A túrán, hasonlóan a teljesítmény túrákhoz, ellenőrző pontok közötti szakaszokat kell megtenni, ám itt nincs kijelölt útvonal, hanem az egyes ellenőrző pontoknál valamilyen "trükkös" módon (pl. vaktérképpel) megadják, hol van a következő pont és oda kell találni. Minden ponton adott időintervallumban vannak ott a szervezők. Ennél több részletet nem írnék, hogy ne rontsam el a meglepetést a túrát később teljesíteni kívánóknak.

Sajnos az egyik ellenőrző pontról sikerült lekésnünk, így onnan már nem tudtunk tovább menni (hiszen nem kaptuk meg a szükséges utasítást). Ezért inkább a János hegyre mentünk fel, ahol megnéztük az Erzsébet kilátót, amelyet néhány éve újítottak fel. Egész jó állapotban van most, és a tetejéről is szép a kilátás (csak kissé erős a szél, főleg a legfelső szinten).

A "fotográfusunk" jelenleg külföldön dolgozik, így ezúttal jómagam készítettem pár képet a mobilommal. Mivel elég limitált a felbontása, ezért a felvételek sajnos elmaradnak a megszokott minőségtől, amelyet Tamás a gépével szokott készíteni, de egy kis magyarázattal talán érthetőek lesznek. Hogy valamelyest azért javítsak a minőségen, a képekre ráeresztettem a GIMP Unsharp Mask szűrőjét, majd az így keletkezett képre a Sharpen szűrőt.



Az Anna-kápolna után egy meredekebb, havas szakaszon kellett lefelé mászni. Volt pár vékony ág, amiben meg lehetett kapaszkodni.




Panoráma az Erzsébet-kilátóról nézve.


Láttunk egy hóembert a padon üldögélni.

Összességében jópofa volt a túra, csak kár hogy nem tudtunk végigmenni az ellenőrzőpontokon... Nem baj, reméljük tavasszal is szerveznek majd ilyet :)

SZERK.: Most írta Kati, hogy valószínűleg csak ősszel lesz a következő... Mindegy, biztos szerveznek mások is túrát addig :)

Téli Mátra 2010

Idén úgy döntöttünk páran, hogy benevezünk a Téli Mátra L-es túrára. Reményeim szerint ez az útleírás hasznos lesz másnak is, ha a túra teljesítésére vállalkozik, ill. nekünk is hasznos lesz később az emlékek felidézésében :). Nem célom, hogy részletes leírást adjak távolságokkal, szintemelkedésekkel, jelzésekkel, stb., mert az úgyis megtalálható a rendezvény honlapján. A túra egyébként létezik könnyebb (M, S) és nehezebb (XL) verzióban is, mindenki a saját erőnléte szerint választhatja meg a számára legmegfelelőbb távot.

Előző este utaztunk le Mátrafüredre, hogy ne kelljen túl korán felkelni. A Mátra Szakképző Intézet-ben szálltunk meg egy négy ágyas szobában. Nem mondanám luxus-lakosztálynak (mosdóban nincs szappan, bokától mellkasig érő takarót adnak [a korrektség kedvéért hozzáteszem, hogy 192 cm magas vagyok, úgyhogy lehet másoknak ez nem lenne olyan nagy gond, de az biztos, hogy ha legközelebb idejövök, hozok magammal hálózsákot]), de nagyjából azt a színvonalat hozta, amit az ember ilyen áron elvárhat. Az egyik közeli étteremben megvacsoráztunk, barátságos áron, és az étel sem volt rossz.

Úgy terveztük, hogy másnap a lehető legkroábbi időpontban, 7:30-kor indulunk. Sajnos ez részünkről egy apróbb technikai malőr miatt meghíusult, így végül 8:45-kor tudtunk rajtolni. Induláskor bőségesen hullott a hó, ami késő délutánig így is maradt (ennek ellenére én pl. egyáltalán nem fáztam, sőt a nehezebb emelkedőkön alaposan le is izzadtam -- lehet legközelebb nem is veszek pulóvert a kabát alá). Az első ellenőrző pontig, de főleg a túra legelején lényegében egy hosszú sorban vonultak az emberek, aki sokkal gyorsabban akart menni mint a többiek, az a sort oldalt előzve tehette ezt meg. Egyébként ez majdnem mindenhol így volt: kb. egy ember széles volt a letaposott ösvény, ezen lehetett egymás után haladni libasorban, és aki gyorsabban szeretett volna menni, az a mély hóba belegázolva előzhette a többieket. Szerencsére azért később szétvált a mezőny így nem egy hosszú sorban kellett már haladni.

Cserkő-Bánya volt az első ellenőrző pont, ahova egy közepesen nehéz szakasz vezetett, kisebb emelkedőkkel és lejtőkkel. Megjegyezném, hogy a hótakaró alatt néhol előfordultak alattomos jégpáncélok, amelyekre rásétálva, a gyanútlan túrázó könnyen fenékre ülhetett :) (nekem is sikerült egyszer).

Az ellenőrző pont után egy igen hosszú emelkedő szakasz következett, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A 24-es útnál rövid pihenőt tartottunk, majd tovább indultunk a következő ellenőrző pontig, Mátraszentimrére, ahol bőségesen lehetett meleg teát fogyasztani :)

Jól feltankolva indultunk tovább Galyatető felé. Ezen a szakaszon is voltak hosszabb emelkedők, de azért valamivel könnyebbek voltak, mint a Mátraszentimrére vezető úton. Csak annyit jegyeznék meg, hogy a jelzéseket (pl. "Galyatető még x km-re van") néhol kissé pontatlannak találtuk (úgy éreztük, hogy már rég megtettük azt az x távot, de a település még nyoma sem volt), de ez lehet hogy csak benyomás volt.

Pecsételés és rövid pihenő után folytattuk utunkat a következő ellenőrző pontig a Csór-hegy-oldalon. Ellentétben a többi állomással, itt nem volt semmilyen házikó, csak két szervező osztogatta a pecséteket az erdő közepén. Mátraházán betértünk a Vörösmarty Fogadóba, ahol a túra program szerint erőleves volt beigérve. Sajnos a leves csak ígéret maradt, így egy forralt bor és rövid pihenő után továbbindultunk.

Mátraházát elhagyva következett az út izgalmasabb része. Kb. ekkorra állt el a havazás ha jól emlékszem és már szinte végig lejtő volt, ám a sokszor keskeny út néhány helyen úgy be volt fagyva, hogy egyszerűbb volt guggolva, vagy fenéken lecsúszni, mint lesétálni. Két helyen meg annyira szűk és meredek volt az ösvény, hogy külön kötelet erősítettek a szélére (á la Rám Szakadék), nehogy a túristák belecsússzanak a szakadékba. Az utolsó ellenőrző pont is az erdőben volt, két szevező osztogatta ott a pecséteket, nem volt semmiféle büfé vagy vendéglő. Belegondoltunk, milyen fárasztó lehet a szervezőknek egész nap ott ácsorogni a hidegben.

Szerencsére mi még szürkületkor értünk a köteles pontokhoz, de mindenki egyetértett abban, hogy sötétedés után már nagyon veszélyesek lennének. Különösen vicces volt a lépcső az út legvégén: erre rálépve rögtön kicsúszott az ember lába, és a lépcső aljáig meg sem állt. Én ezért inkább csúszdának nevezném, nem is lépcsőnek...

Visszatérve a szállásra átvehettük az oklevelet (ill. aki időre teljesítette a távot, az a kitűzőt is), majd újabb bőséges teafogyasztás után hazaindultunk.

Íme egy tájkép a Téli Mátráról. Köszönet jár érte Tamásnak.


Alább látható egy másik nagyon klassz csendélet, amely szintén Tamás műve. Köszönet jár még érte Katinak, amiért az eszközt biztosította a kép elkészítéséhez :)